Aktuális /
Programajánló
Őrült tánc! - de van benne rendszer
J. Kylián–W. A. Mozart / J. Inger–M. Ravel–A. Pärt / R. North–B. Downes
Az Őrült tánc! de van benne rendszer est világhírű kortárs koreográfusok műveiből ad ízelítőt, a Magyar Nemzeti Balett előadásában. Az új évadban a már látott darabok mellett - Petite mort, Hat tánc, Trójai játékok/Trójai játékok amazonokkal - új bemutató is megjelenik a táncjátékok palettáján: Johan Inger műve, a Walking Mad.
Johan Inger, a Svéd Királyi Balett egykori táncosa, a Cullberg Ballet korábbi művészeti vezetője húsz évvel ezelőtt mutatkozott be koreográfusként. A Walking Mad produkcióban Ravel Bolerójára álmodott kilenc táncosra lenyűgöző alkotást, lényegében a „megőrülés”, az őrület állapotának költői megmutatását, melynek során – Szókratész gondolatát követve - „ránk találnak a legnagyobb áldások”. A darab először látható Magyarországon.
|
Aktuális /
Programajánló
A Magyar Táncművészek Szövetsége, a Nemzeti Táncszínházzal együttműködve rendezi a Szolidaritás – Gálaest a független táncművészetért című előadást.
Hét állami és önkormányzati fenntartású intézmény, táncegyüttes – Duna Művészegyüttes, GG Tánc Eger, Győri Balett, Honvéd Együttes, Magyar Állami Népi Együttes, Pécsi Balett és a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei – a gálaműsor keretében vállalt fellépést annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a hazai táncművészet problémáira, égető finanszírozási kérdéseire.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Le Villi
A Le Villi (Lidércek) Giacomo Puccini első operája. A darabot 1884. május 31-én mutatták be a milánói Teatro dal Vermében. Története azonos azzal, amit Adolphe Adam Giselle című balettjében ismerhetett meg a korabeli közönség.
A Villik olyan menyasszonyok, akik házasságkötésük előtt hunytak el. Ezek a szegény teremtések nem nyugodhatnak békében. Halott szívükben és halott lábaikban még egyre él a táncolhatnék, amelyet életükben nem elégíthettek ki. Éjfélkor ezért kikelnek sírjukból, csapatba gyűlnek az utakon, és jaj annak a fiatalembernek, akivel összetalálkoznak! Táncolnia kell velük, körbeveszik féktelen őrjöngéssel, és ő táncol, megállás nélkül, míg holtan nem rogy össze.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Idén nyáron az a megtiszteltetés ért minket, hogy az Ars Sacra Fesztivál szervező bizottsága a Developpé Táncműhelyt kérte fel Stabat Mater című koreográfiánk előadására. Az egyhetes, országos fesztivál záró ünnepsége 2012. szeptember 23-án, vasárnap 19 órakor kezdődik az Iparművészeti Múzeumban, a belépés ingyenes!
Friss: Az Ars Sacra cikke a záróeseményről
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Balettfesztivál a nyitottság jegyében – művészek, rajongók, táncosok és táncolók részvételével!
Balettgála, amely megmutatja, hogy mit tudunk és hova juthatunk felnőttként, valamint nyílt szakmai nap találkozókkal, kiállításokkal, előadásokkal és vásárral, sok-sok információval a balett világából.
Tovább a Fesztivál oldalra...
|
Aktuális /
Programajánló
A Magyar Táncművészeti Főiskola balettművész hallgatói 2012. március 5-én, hétfőn 19 órai kezdettel tartanak önálló estet a Nemzeti Táncszínházban.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
A Diótörő
Karácsonyi mesebalett KENTAUR csodálatos jelmezeivel és díszleteivel. A Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei a Thália Színházban táncolnak Csajkovszkij zenéjére. A két felvonásos előadás időtartama szünettel kb. két és negyed óra. Rendező-producer: Dózsa Imre.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Anna Karenina - Magyar Nemzeti Balett
Magyar Állami Operaház
Jelentős operaházi koreográfusunk: Pártay Lilla legsikeresebb darabja, az Anna Karenina című modern balett, amelyet szintén minden alkalommal telt házak előtt játszik az együttes. Akárcsak a legújabb Pártay-művet, a az Elfújta a szél című balettdrámát, amelyet a világhírű amerikai regény ihletett. Ezt az egészestés színpadi művet 2007 tavaszára készíthette el a koreográfusnő, számos remek karakterszerepet kínálva a társulat tagjainak.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
A világ első számú balettszínházai között számon tartott szentpétervári Mariinszkij Balett úttörő vállalkozásra szánta el magát, amikor 2010-ben a Valerij Gergijev rendezte Giselle előadását a legmodernebb technikai megoldások alkalmazásával 3D-ben rögzítette, és 2011-ben a világ számos országában bemutatta. A közép-európai országok közül elsőként Magyarországon, az Urániában látható 3D-s mozi egészen újszerű módon jeleníti meg egy klasszikus balett előadás szépségét, lendületességét, a nézők az Uránia nézőterén is úgy érezhetik, mintha a Mariinszkij Színház legjobb páholyát kapták volna egy estére.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Idén a tradicionális klasszikus balett szerelmesei a Magyar Nemzeti Balett előadásában láthatják a Szentivánéji álom című előadást. A kiváló együttes Seregi László zseniális Shakespeare-komédiáját mutatja be, amelyhez tökéletesen illik a gyönyörű Mendelssohn-muzsika és a Novák János által komponált gépi zene.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Az esemény varázsát rendkívüli és autentikus tartalma adja: ezen az estén a nézők a koreográfiai fantázia briliáns kaleidoszkópját fedezhetik fel olyan nagyszerű táncművészeknek és balerináknak köszönhetően, akik a világ leghíresebb társulataiban szerepelnek, többek közt a Bolsojban, a szentpétervári Mikhailovszkij és Eifman színházban, vagy a Sztanyiszlavszkij társulatban.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Carmina Burana – a Szegedi Kortárs Balett világot bejárt, és egyik legsikeresebb produkciója a Margitszigeten. Soha nem lankadó az érdeklődés, a látogatottsága és hallgatósága Carl Orff gigantikus erejű Carmina Burana kórus és zenekari művének, melyet ez alkalommal Juronics Tamás koreográfiájában láthatunk.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Június 25-én ér véget a budapesti dalszínház 2010/2011-es szezonja. Az Operaház igazi balettparádéval köszönti a nyarat és búcsúztatja az évadot: a műsorkínálatban két sikerdarab a Magyar Nemzeti Balett előadásában. A szezon utolsó havában tizennégy előadással várja a közönséget az Operaház balett társulata.
|
Aktuális /
Programajánló
Inferno
A Magyar Unesco-Bizottság javaslatára 2011-et nemzetközi Liszt-évnek nyilvánították. Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját a Szegedi Kortárs Balett ünnepli új táncjátékával.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Don Quijote a Corvinban
A Corvin mozi április 4-én jelentkezik a világhírű Bolsoj balett soron következő előadásával, a Don Quijote bemutatójával. A Marius Petipa és Alekszander Gorsky által megálmodott koreográfiát Alekszej Fagyecsev dolgozta át.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Dosztojevszkij Karamazov testvérek című művének balettszínpadi változatát a tavalyi évadban mutatta be a Magyar Nemzeti Balett társulata, s február végétől ismét játssza az Operaház.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Bolsoj balett a Corvin moziban!
A Corvin Budapest Filmpalota a Párizsi Nemzeti Balett előadásait követően a méltán híres orosz balett válogatott alkotásait tűzi műsorra. A Corvin mozi 2011-ben a táncművészet egyik leghíresebb társulatának, a Bolsojnak az előadási közül három olyan klasszikust visz vászonra, melyek legendás koreográfusok klasszikus munkáinak újra feldolgozott és színpadra vitt változatai. Ezek a kiváló művek Magyarországon kizárólag a Corvin műsorán lesznek megtalálhatók, így egyedi alkalomról van szó!
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Andrea P. Merlo fotókiállítása az Operában
A Magyarországon élő olasz származású táncművész, koreográfus és fotográfus, a Magyar Nemzeti Balett tagjának Balanchine Szerenád című balettjéről készített fotói a Magyar Állami Operaház Vörös Szalonjában láthatók.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Idén hatvanéves az Operaház téli időszakának vitathatatlanul legkeresettebb és legsikeresebb előadása, A diótörő. A jubileum alakalmával Oláh Gusztáv eredeti tervei alapján újragyártották a produkció díszleteit.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
A balettek nagyobbik hányada valamilyen drámai esemény állít a középpontba, viszont a A rosszul őrzött lány egy vidám darab. Egy tanyasi udvarháznál játszódik, a darab egy lánykérés kálváriájáról szól.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
A Magyar Balett Színház és a South Bohemian Ballet két egymást követő napon mutatja be Cseh táncpaletta című estjét. A programban Egerházi Attila egy-egy műve jelenti a „változót”", míg Vaclav Kuneš és mestere, Jiří Kylián koreográfiái az „állandót”.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
A szeptember 25-én programra tűzött háromrészes táncest három tétele három nagysikerű Markó-koreográfia egy kompozícióvá illesztése.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
N.G. Dance Project
A társulás olyan művészekből áll akik már táncoltak vagy táncolnak olyan hazai és külföldi balett együttesekbe, mint Győri Balett, Nemzeti Balett, Rudra Bejart, Cullberg Balett, Badora Dance Company. N.G. Rövidítés az új generációt jelenti, amit azért választottak, mert az előadásaikban keresik az új formanyelvet, amiben a klasszikus balett, a kortárs tánc és tradicionális vagy akár street elemek is vegyülnek.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
A mélyinterjú-sorozatban a Magyar Állami Operaház primabalerináját és a magyar balettművészet egy fontos korszakát is megismerhetik az érdeklődők.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
A modern táncesten öt különböző nemzetiségű és korú kortárs koreográfus alkotásaival, köztük két ősbemutatóval ismerkedhet meg a közönség.
A Magyar Állami Operaház 2009/2010-es évadjának utolsó bemutatója a Magyar Nemzeti Balett Örvényben című produkciója lesz június 5-én és 6-án. Ahogyan a zenei anyag, úgy a táncmatéria is markáns különbségeket mutat, bár a koreográfusok mindannyian a klasszikus balett felől érkeztek a modern és/vagy kortárs balett világába.
Nézd meg a videót...
|
Aktuális /
Programajánló
A londoni Királyi operaház operafilmjei után ezúttal balettet láthatnak az érdeklődők. Az előadás főszereplői Carlos Acosta és Tamara Rojo, a dirigens Borisz Gruzin.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Április 29. a tánc világnapja. 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete részeként működő Nemzetközi Tánctanács megalkotta a Tánc Világnapját, melyet minden évben április 29-én ünnepelnek.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
A Dán Királyi Balett vendégjátéka a Tavaszi Fesztivál keretében az Operaházban 2010. március 19.
I. Loevenskjold-Bournonville: A szilfid
II. Bizet-Balanchine: C-dúr Szimfónia
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
A bajadért 1877. február 4-én (az orosz naptár szerint január 23-án) mutatták be Szentpéterváron, a Nagy Színházban. Az eredeti orosz címe Bajaderka. Maga a bajadér szó portugál eredetű, a szanszkrit dévadászi megfelelője: hindu templomi táncosnő. Marius Petipa a saját ötletei illetve Szergej Hugyekov szövegkönyve alapján készítette el a négyfelvonásos, hét képből álló balettet.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
30 éves a Győri Balett (A Nap Szerettei) - fotókiállítás Budapesten
2010. január 14-én 18:30- kor a Bethlen Galériában (1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.) Kiss János a Győri Balett igazgatója nyitja meg Bánkuti András fotókiállítását.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
A Diótörő balettként a legnépszerűbb, köszönhetően Csajkovszkij csodálatos muzsikájának. A Magyar Állami Operaház minden évben műsorán tartja a Diótörő-t, most is egész decemberben látható. A Magyar Táncművészeti Főiskola növendékeinek előadásában is láthatjuk a balettet, december 14. és 22. között tíz alkalommal vendégszerepel a darab a Thália színpadán.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Hat jazz zenész, Dés László, Borbély Mihály, Balázs Elemér, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt és Lantos Zoltán erre az alkalomra komponált művei szerepelnek a programban, amelyekre az Operaház fiatal balettművészei, Bajári Levente, Kerényi Miklós Dávid és Venekei Marianna készítettek koreográfiákat.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
Igazi kuriózum! 2009 októberének utolsó hetében első alkalommal vendégszerepel Magyarországon a Kazah Nemzeti Balett, amely egyben az ázsiai ország legfiatalabb társulata.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
George Balanchine (1904-1983) a XX. század egyik legjelentősebb koreográfusa volt, aki hosszú és termékeny élete során többszáz balettet alkotott. Legfőbb újítása a szimfonikus balett megalkotása volt: azaz a zeneművek inspirálták koreográfiáit oly módon, hogy a muzsika szerkezetét és hangulatát fogalmazta tánccá.
Bővebben...
|
Aktuális /
Programajánló
2009. április 17-18. MÜPA 19 óra
szakmai jegyek (2000Ft) igényelhetők szombatra Nagy Orsinál - nagyorsi@nemzetitancszinhaz.hu, ill. Péli Nagy Katánál - pelik@gazdasagiradio.hu
Bővebben...
|
|
|
|
|
|
Kapcsolat
Tanfolyamok - 2023. szeptember 11-től
Teljesen kezdő szint - előképzettség nélkül
ÚJ teljesen kezdő csoport indul
október 20-tól - péntek 17:00-18:15
|
A balett gyakorlatok összeállítása a korosztályhoz igazodik a fizikai és szellemi életminőség javítása érdekében.
hétfő 16:15-17:30
|
Kezdő 1 - legalább 6 hónap - aktív előképzettséggel
szerda 18:45-20:15
Kezdő 2 + Fittbalett - legalább 1 év aktív előképzettséggel
csütörtök 17:30-19:30 (120perces)
|
Középhaladó szint - legalább 2,5-3 év aktív előképzettséggel
kedd 17:30-19:00
péntek 18:30-20:00
|
Haladó szint - legalább 4 év aktív előképzettséggel
hétfő 19:00-21:00 (120perces)
|
A spicc órákhoz legalább 2 éves aktív balett előképzettség és előzetes személyes egyeztetés szükséges, valamint csak az előtte lévő balett órával együtt látogathatók!
Spicc 1.szint (Kh.órával együtt)
kedd 19:00 - 19:30 - OKTÓBERTŐL
Spicc 2.szint (Kh.órával együtt)
péntek 20:10 - 21:00
|
Tudásszinttől függetlenül látogathatók
hétfő 17:40-18:55
szerda 17:15-18:30
|
kedd 19:45-21:15 - zárt óra
|
Magánórák
Külön egyeztetett időpontban és helyszínen
|
Aktuális rovatok
|