A honlapon található írások és fotók szerzői jogvédelem alatt állnak! Az alkotó engedélye nélkül tilos azokat akár eredeti, akár szerkesztett formában továbbadni, tárolni, vagy bármilyen módon értékesíteni!
A világ öt vezető balett-társulatának mindennapjaiba engedett bepillantást 2014. október 1-jén az első balettvilágnap (World Ballet Day), amelynek keretében élő internetes közvetítésen keresztül láthattunk bele be az Ausztrál Balett, a moszkvai Bolsoj balett-társulata, a brit Királyi Balett, a Kanadai Nemzeti Balett és a San Franciscó-i Balett mindennapjaiba. A nézők a saját szemükkel követhették végig a táncosok kulisszák mögötti életét a reggeli bemelegítéstől a soron következő előadásokra való gyakorlásig, ahogy a hasonló próbafolyamatokra épülve végül kibontakozik a társulatok egyedi, összetéveszthetetlen stílusa.
A húszórás élő közvetítést, amely során elsőként - magyar idő szerint október 1-jén szerdán hajnali négy órakor - Melbourne-ből jelentkeztek a táncosok, ezután Moszkvából, Londonból, Torontóból és San Franciscóból követhettük végig a társulatok saját honlapján vagy a YouTube-csatornáján.